II. János Pál pápa születésének 85. évfordulóján, május 18-án bocsátotta forgalomba az "In memoriam II. János Pál" emlékbélyeget Kovács Kálmán informatikai miniszter és Csáki Györg...
2005. május 21-én és 22-én a Magyar Nemzeti Bank ismét, immár hagyományosan megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.
Az önadózást választó, egyéni vállalkozást nem folytató magánszemélyek péntek éjfélig nyújthatják be a személyi jövedelemadó bevallásukat és adótartozásukat is eddig az időpontig f...
Rövidesen bankkártyával is lehet majd illetéket fizetni az okmányirodákban - közölte Baja Ferenc államtitkár.
Brutálisan jó? Jó, mert brutális! A reklám feladata, hogy az üzenetet a lehető leghatékonyabb módon juttassa el a befogadókhoz.
Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes és hat kerület polgármestere csütörtökön aláírta a Budapesti Gyűrű Szövetség Társulási megállapodását és Alapító okiratát.
Budapest kereskedelmi szálláshelyein 2005. I. negyedévében 444 ezer vendég szállt meg, 21 százalékkal több, mint 2004 első három hónapjában - áll a KSH gyorsjelentésében.
A korábbi háromszorosára emelte díjait a Ferihegyi repülőtér az I-es terminálon, melynek megnyitását a nyárról szeptemberre halasztották:
A Magyar Energia Hivatal immár kilencedik éve kötelezően előírja az áram- és gázszolgáltatóknak, hogy egy független piackutató szervezettel évente felméressék fogyasztóik elégedett...
Körülbelül fele annyi összegért vállalták az útjavító munkákat a most lezajlott közbeszerzési eljárásban az útfelújító cégek, mint amennyire a szakértők előzetesen számítottak – je...