Demszky Gábor szerdán felajánlotta Miskolc polgármesterének, ha Budapest nyeri 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot,
Igazságosabb Magyarország akkor lehet, ha a jogot elérik azok is, akik szociális helyzetük miatt erre nem lennének képesek
A KIOP 1.6 központi környezetvédelmi projektben résztvevő települési önkormányzatok Társulási Megállapodásának aláírása és a pályázat benyújtása.
A Főpolgármesteri Hivatalban is megemlékeztek az idősek világnapjáról, ahol Demszky Gábor köszöntötte az egybegyűlteket.
Séta az összefogás jelképeként rózsaszínre kivilágított Lánchídon immár ötödik alkalommal neves személyiségek részvételével.
Különösen fontos feladat biztosítani, hogy az egészségügyi dolgozók méltó körülmények között végezhessék munkájukat és pihenhessenek.
Új, a kortárs képző- és iparművészeti alkotások vásárlását ösztönző adókedvezmény tervezett életbe
Kedden írta alá a BKV Rt. és a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója azt a megállapodást,
Attól tart a Fővárosi Önkormányzat, hogy ellepik Budapestet a társasházakat borító reklámhálók.
Vágányépítési és vágányfelújítási munkálatok miatt szeptember 25. és október 18. között módosul a 12-es és a 14-es villamosok közlekedése.