Budapest az Európai Unió egyik legbiztonságosabb fővárosa - jelentette ki Gergényi Péter, a BRFK vezetője a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságának szerdai ülésén.
Levélben tájékoztatja az érintetteket az elektronikus bevallás teljesítésének módjáról és határidejéről az adóhivatal - közölte az APEH elnöke.
A Millenáris Park a továbbiakban Jövő Háza néven folytatja tevékenységét - jelentette be az informatikai miniszter, aki egyben ismertette a Margit körút - Fény utca - Kisrókus utca...
A fővárosi közvilágítási lámpák lecserélésének köszönhetően egy megawattal kevesebb energiát használ fel Budapest.
A 2006-2007-es előkészítő szezonban még nem zár be, csak utána, és vélhetően a 2008-2009-es évadban nyitják meg ismét a kapukat.
Az Alkotmánybíróság döntése értelmében az alaptörvénybe ütközik, hogy háziorvosok eddig - az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvény szerint - nem lehettek képviselőtes...
A Főmterv-Unitef konzorcium és a Közlekedés Kft. által vezetett konzorcium készítheti el a 4-es metró I. szakasza 3-3 állomásának felszíni rendezésére vonatkozó tanulmányát, engedé...
Öt százalékos díj- és illetékcsökkentést jelentett be a légitársaságok felé a Budapest Airport.
Egyelőre folytatódhat az M0-s körgyűrű építése, mivel a Fővárosi Bíróság elutasította a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület szervezet építést felfüggesztő kérelmét, de a ...
A közönség június közepéig látogathatja a tárlatot és a kötetek ezután utaznak igazi helyükre, Sárospatakra.