Nem tűnt el a Gulag szelleme
A Gulaghoz az embertelenség, a kíméletlenség, a hatalommal való visszaélés, az elhallgatás és a hazugság fogalmai társíthatók. Mint mondta: a Gulag szelleme nem tűnt el azok megszűnésével. A szellemnek ugyanis vannak örökösei. Azok, akik "elveszik a gyerekektől az étkezési támogatást, a falusi emberektől az iskolát, a postát, a fogyatékosoktól az állami támogatást és eközben a legnagyobb őszinteségnek próbálják feltüntetni a rendszerváltás utáni politikai időszak legnagyobb hazugságát. Átnevelni az országot: ez mozog azok fejében, akik ezt a politikát csinálják".
Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere
A fideszes politikus nyomatékosította: amit mond nem túlzás, mert "a legnagyobb dolgok is kicsivel kezdődnek. Az amit Gulagként ismernek, abból adódott, hogy egy őrült diktátor azoknak a kis visszaéléseknek a sorozatát, amit egy rendszer hordozott magában a hazugság által, a legnagyobb gonoszsággá tudta lefordítani".
Végül megjegyezte: szeretne olyan országban élni, ahol a hatalom gyakorlói is tudják: az ő feladatuk nem átnevelni a népet, hanem a hatalmukkal élve szolgálni az embereket.
Stark Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa szerint ki kell mondani az igazságot: még a szovjet források szerint is 540 ezer magyar állampolgár került a Szovjetunióba, de az elhurcoltak valódi száma meghaladhatja a 600 ezres számot. Az elhurcoltaknak csak körülbelül kétharmada térhetett vissza, ami azt jelenti, hogy 200 ezren meghaltak a szovjet kényszermunkatáborban.
Az elhurcoltak legnagyobb része civil volt, nagy részüket Budapestről hurcolták el és többszázezren voltak azok is, akik katonaként estek fogságba, zömmel a hadműveletek végén, de velük is úgy bántak, mint a kényszermunkásokkal. Az elhurcoltak harmadik csoportját a politikai elítéltek alkották.
A történész szerint mivel a kényszermunka a kommunista gazdaság szerves része, a magyar kényszermunkások nem a háború, hanem a kommunizmus áldozatai. A legnagyobb csapás a kényszermunkásokra azonban nem az éhezés, vagy a kegyetlen munka volt, hanem a visszatérés, mert a foglyok arra gondoltak, hogy ha hazatérnek, egy szabad országba kerülnek, amely demokráciát épít. De szembesülniük kellett azzal, hogy az a Magyarország, ahova megérkeztek, nem sokban különbözik attól a Szovjetuniótól, ahonnan visszatértek szülőföldjükre.
Stark Tamás felhívta a figyelmet arra: sosem szabad megfeledkezni róluk. A legfontosabb az, hogy beszéljünk róluk, nem szabad hagyni, hogy a kényszermunkások történetét kiradírozzák a történelemkönyvekből - mondta.
(Forrás: fidesz.hu - MTI)