Hajléktalanok alkotásaiból nyílt kiállítás
Hajléktalanok által készített rajzokból, festményekből, fotókból nyílt kiállítás pénteken a Városháza parkban. Ezúttal nem a társadalom mutatja be a fedél nélkül élőket, hanem az érintettek kaptak lehetőséget arra, hogy alkotásaikon keresztül bemutatkozzanak, üzenjenek.
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei valamint a Menhely Alapítvány által megvalósuló projekt keretében fiatal művészek - Hajnal László Endre, Schermann Márta, Soltis Miklós, Soós Kata, Szentpétery Annamária, Váci Dani, Váradi Zsófi - segítettek a hajléktalanoknak, hogy elkészíthessék műveiket.
A legnépszerűbb a fotókészítés és a képek számítógépen való szerkesztése volt, de akadt aki tusrajzot, olajfestményt készített.
A legtöbb mű valamilyen vágyról szól, otthonról, családról. Születtek olyan alkotások is, amelyek a hajléktalanokról kialakult sztereotípiák ellen küzdenek és olyan üzenetet hordoznak, hogy én nem iszom vagy én dolgozom. Volt, aki kreativitását mutathatta be, hiszen a fedél nélkül élők között is vannak, akik verset írnak, festenek.
Összesen több mint 50 üzenet készült, amelyek közül a szociális munkásokból és média szakemberből álló zsűri válogatta ki azt a 16 alkotást, amely a Városháza parkban pénteken nyílt kiállításon látható egészen december 30-ig.
[Forrás: budapest.hu]