Eltolódott a VÁCI1 nyitásának időpontja

Csak jövőre nyithat meg az V. kerületi Tőzsdepalota egykori épületében kialakított VÁCI1 bevásárlóközpont. A halasztás oka, hogy a fejlesztő a prémium márkákra hangolja az üzletházat.
Pár héttel ezelőtt még arról számoltunk be, hogy a VÁCi1 bevásárlóközpont október közepén megnyitja kapuit a vendégek előtt. Kiss Szilvia, a Váci1 center menedzsere viszont hétfőn a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy a fejlesztő Orco-csoport új alapokra helyezte a bérbeadást, így az előtérbe a prémium kategóriák és az egyediség került. A hét szintes épület felső emeleteinek kiadásáról már folynak a tárgyalások, itt a tervek szerint étterem, turistaattrakció és divattervezőket felvonultató létesítmény kapna helyet.

5ker2.jpg

A VÁCI1 bevásárlóközpont belső látványterve

A 60 millió eurós beruházás nyitási időpontját már többször elhalasztották. A fejlesztők először 2010 tavaszát, majd 2011 tavaszát, ezt követően pedig az idei év októberét célozták meg. Az új koncepció szerint a nyitás több lépcsőben zajlik majd, várhatóan a jövő évben pedig már minden akadály elhárul a Vörösmarty tér és a Váci utca sarkán helyet foglaló üzletház átadásának útjából.

-W-