Csobogóval gazdagodott Belváros-Lipótváros

Egy nyitott könyv alakú szobrot avattak fel április 23-án az V. kerületi Egyetem téren. Az alkotás egyben csobogó is, a vízsugarak pedig a könyv lapozására emlékeztethetik a szemlélőket.
Felavatták az Egyetem téren az úgynevezett Nyitott könyv-csobogót, az eseményre pedig éppen április 23-án, vagyis a Könyv Napján került sor. A csobogó közvetlen közelében egy ülésre alkalmas kőtömb, vagyis a Csukott könyv kapott helyet. A beruházás pedig közel 20 millió forintba került, mely tartalmazza a kő megmunkálásának költségét, továbbá a gépészeti, a villamossági, az út- és a közműépítési elemekre szükséges összeget. A szobrok nem véletlenül kerültek az Egyetem térre, hiszen azon felül, hogy látványos elemmel gazdagodott a terület, szimbolikusan a tanulás, az olvasás és a kultúra fontosságára is felhívja a figyelmet.

A Nyitott Könyv-csobogó az V. kerületi Egyetem téren.

A Könyv Napján avatták fel a belvárosi Nyitott Könyv-csobogót (Fotó: MTI)

A rendezvény díszvendége Csiszár Jenő volt, aki szerint a szépségen túl a funkció is fontos, a csobogó pedig akár egy népszerű találkozóhellyé is válhat. Hozzátette: kívánja, hogy a lakosok megfelelően kihasználják a kerület új színfoltját. Az ünnepélyes szalagátvágást a Belvárosi Óvodába járó gyermekek énekes műsora előzte meg.

-W-