Több ezren látogatták naponta a Tavaszi Vásárt

Sikerrel zárult az idei Tavaszi Vásár, melynek az V. kerületi Vörösmarty tér adott otthont. A 22 napon át tartó rendezvényre naponta több ezren látogattak el, köztük szép számmal külföldiek is.
Április 9-én, azaz Húsvéthétfőn zárult a Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérő programja, a Tavasz Vásár. A március 19-én nyílt rendezvény 22 napon át várta a látogatókat az V. kerületben, a Vörösmarty téren. A helyszínen átlagosan napi 5000 ember fordult meg, amely kiemelkedő eredménynek számít. Az esemény nem csak a magyarokat, hanem a külföldi vendégeket is a standokhoz csábította, ahol a népművészet és a gasztronómia kiváló termékeinek megismerésére nyílt lehetőség. Az országhatáron túlról érkezők leginkább a sült kolbászt fogyasztották, de a a sparhelten sült lepény és a helyben készített dödölle is igen népszerű volt.

Március 19. és április 9. között rendezték meg az V. kerületben a Tavasz Vásárt.

A Tavaszi Vásárra rengeteg külföldi is érkezett

A vásári forgatag nem lett volna teljes kulturális programok nélkül, ezen belül pedig a szombat esti nagykoncertek aratták a legnagyobb sikert. A rendezvény szervezői természetesen a legkisebbekre is gondoltak, akik a textilállatok, a madárcsicsergést imitáló agyagkancsó és a Langaléta Garabonciások társulata iránt mutatták a legnagyobb érdeklődést.

-W-