Sötétbe borult Budapest

Képen: Budapesti éjszaka a Duna mentén
A Föld számára a legnagyobb veszélyt a globális felmelegedés jelenti - ellene közösen kell összefognunk. "A kisebb és nagyobb közösségek mellett minden egyes embernek van feladata és felelőssége a folyamat visszafordításában - mondta Hagyó Miklós.
A kezdeményezés 2007-ben indult Sydneyben. Mára világméretűvé, a Föld talán legnagyobb klímavédelmi akciójává vált az esemény, amelyhez a magyar főváros idén harmadik alkalommal csatlakozott. A megmozdulás fő célja annak tudatosítása, hogy nem szabad erőforrásainkkal pazarlóan bánnunk és szennyeznünk környezetünket.
Míg 2008-ban 35 ország és 50 millió ember vett részt az akcióban, addig idén több mint 80 országban - a világ 54 fővárosában és mintegy 1500 településen hunytak ki egyszerre a fények. Magyarországon Budapest mellett mintegy harminc város csatlakozott a Föld Órájához.
(Forrás: budapest.hu)