Nagyszabású fejlesztés a kerületben - megépül Belváros új Főutcája
Március 31-én Rogán Antal, Belváros polgármestere aláírta a Belváros új Főutcájának kivitelezésére kötött szerződést.
A kiviteli közbeszerzési eljáráson nyertes Főutca Konzorcium tagjai a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. és a Bau Holding 2000 Zrt. A több mint 5,5 milliárd forintos beruházást az Önkormányzat a tavaly elnyert európai uniós források felhasználásával 2009 áprilisában indítja el.
A nagyszabású közterületi fejlesztés során létrejön Belváros új Főutcája, a kerület tengelye, ami összefűzi a közbeeső utcákat és tereket, miközben megőrzi azok sokszínűségét. A Kecskeméti utca - Egyetem tér - Károlyi Mihály utca - Petőfi Sándor utca - Bécsi utca - Erzsébet tér - Október 6. utca összekapcsolásával létrejövő Főutca elsősorban a gyalogos közlekedést szolgálja. Ezért a fent említett utcákon korlátozásra kerül az átmenő forgalom. Az élhető Belváros megteremtését szolgálja az is, hogy az említett szakaszt és a környező kis utcákat új díszburkolattal és növényekkel látjuk el.
Belváros Önkormányzata bízik abban, hogy az eddigi fejlesztésekhez hasonlóan az új Főutcát is magukénak érzik majd az itt élők és ide látogatók.
(Forrás: belvaros-lipotvaros.hu)