Megújuló Sziget, kedvezményes jegyekkel

„Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten" - nyilatkozta Gerendai Károly főszervező arra utalva, hogy a megújulás jegyében számos programhelyszín átalakul, költözik, illetve olvad egybe az idei fesztiválon. Mindemellett komoly kedvezményt is igénybe vehetnek idén az egyetemista, főiskolás diákok, így akár 50%-kal olcsóbban juthatnak Sziget hetijegyhez. És újabb programhelyszínek is gazdagítják a programpalettát: egyebek mellett bemutatkozik a Sziget 2009-en a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros program is lesz a hazai kulináris, kézműves és iparműves termékeket felvonultató Hungarikum Falu is. Mindez augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal felvezetve."
"Tizenhetedik alkalommal várja látogatóit idén a Sziget, ami ugyan nem jeles évforduló, de eljutott abba a korba kedvenc fesztiválunk, hogy érdemes egy kicsit átfazonírozni. Egyrészt a kultúrafogysztási szokások változását figyelembe véve, másrészt azon céllal, hogy a korábbi, már-már szinte túlzsúfolt fesztiválon nagyobb tereket nyerjenek, illetve megnöveljék a főbb utak áteresztő képességét, szellősebbé, átjárhatóbbá téve ezzel a Szigetet. A megújulás jegyében tehát több szempontból is jelentős változáson megy át a rendezvény. A szervezők szándéka szerint azonban úgy, hogy a Sziget nemzetközi védjegye, a kulturális sokszínűség csorbát ne szenvedjen, tehát a műfaji kínálat nem csökken. „Néhány programhelyszín iránt az érdeklődés elkopott, voltak műfajok, melyekből túlkínálat volt és néhány programhelyszínen a professzionális technika több idősávban kihasználatlan volt" - ismertette Gerendai a változások okát a Szigeten. A változások és újítások jelentős kedvezményekkel is társulnak az idén.

(Forrás: budapest.hu)

V. Kerület Online


Szóljon hozzá Fórumon!