Egy év múlva elkészülhet a belváros új főutcája

Egy év múlva elkészülhet a belváros új "főutcája", amely több utca és tér felújításával és a környék autóforgalmának csillapításával valósulhat meg mintegy 5,5 milliárd forintból - közölte az V. kerületi önkormányzat szerdán az MTI-vel annak kapcsán, hogy ezen a héten indul a projekt.
Az önkormányzat közleménye szerint a beruházás érintené a Kecskeméti utcát, az Egyetem teret, a Károlyi Mihály utcát, a Petőfi Sándor utcát, a Bécsi utcát, az Erzsébet teret és a Október 6. utcát.

Az érintett utcák és terek összekapcsolásával jönne létre a főutca, amely elsősorban a gyalogos közlekedést szolgálja majd, ezért a fent említett utcákon korlátoznák az átmenő forgalmat - áll a közleményben.

 

Az érintett szakaszt és a környező kis utcákat új díszurkolattal látják el, felújítják a közvilágítást és új utcabútorokat és növényeket is kihelyeznek majd.

 

Erzsébet téri kép

Erzsébet téri kép

 

Az önkormányzat közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az építkezés ideje alatt a főutca vonalán forgalomkorlátozás lesz érvényben. A munkaterületen az építkezés ideje alatt nem lehet parkolni.

 

Az esetleges parkolási problémákat úgy próbálják enyhíteni, hogy kezdeményezték a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásnál, hogy az Egészségügyi Minisztériummal kötött szerződés azonnali felmondásával április 14-től szabaduljon fel a parkoló a kerületi lakosok számára.

 

Továbbá az V. kerület felkérte a Fővárosi Önkormányzatot, hogy a környező mellékutcákban kizárólag a belváros lakosoknak tegye lehetővé a parkolást - áll a közleményben.


(Forrás: fidesz.hu - MTI)

 


V. Kerület Online


Szóljon hozzá Fórumon!