December 9-én ül össze ismét a Fővárosi Szociálpolitikai Kerekasztal
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 58/B § (2) bekezdése alapján a 2000 fő feletti lakosságszámú települési önkormányzat, illetve a megyei, fővárosi önkormányzat rendeletében helyi szociálpolitikai kerekasztalt hoz létre.
A Fővárosi Közgyűlés a kapott törvényi felhatalmazás alapján a 66/2003.(XII.12.) Főv. Kgy. rendeletet alkotott a Fővárosi Szociálpolitikai Kerekasztalt létrehozására, működésére.
A Fővárosi Szociálpolitikai Kerekasztal feladata:
A szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok megvalósulásának, végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérésére, a szolgáltatástervezési koncepció végrehajtása érdekében elfogadott közgyűlési döntések megvalósulásának monitorozása, az egyes ellátotti csoportok helyzetének vizsgálata a szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok időarányos teljesítésével összefüggésben.
A tanács tagjai:
a) A főváros működési terültén lévő szociális intézmények fenntartói b) Fővárosi szakértői körc) Érdekvédelmi szervezetek képviselői
d) Tanácskozási joggal meghívott képviselők
[Forrás: budapest.hu]