Beiktatták Bíró Lászlót tábori püspöki tisztségébe
Pénteken délelőtt iktatták be Bíró László kinevezett katonai ordináriust tábori püspöki hivatalába a budapesti Szent István-bazilikában.
II. János Pál pápa 1994-ben kalocsa-kecskeméti segédpüspökké és Castra Galbae-i címzetes püspökké nevezte ki, majd 1994-1995 között kalocsa-kecskeméti érseki helynök volt. Jelenleg az MKPK családügyi bizottságának elnöke - e tisztségét ezután is megtartja. Bíró László - a magyarországi tábori püspökségek történetében egyedülálló módon - katonai rang nélkül, civilként tölti be ezt a tisztséget.
Kinevezése után Bíró László elmondta: a katonai lelkipásztor munkája épít arra, hogy az egyház közösségteremtő, értékhordozó, nevelési-oktatási tapasztalatokkal rendelkező intézmény; a tábori püspök feladatai közé tartozik, hogy törődjön a katonákkal és a családjukkal. Kitért arra, hogy a katolikus egyház életvezetési tanfolyamokat szervez a katonáknak, nyári táborokat tart a katonaszülők gyermekeinek. Ezenkívül foglalkoznak a Magyar Honvédség civil alkalmazottainak lelkigondozásával is.
Feladatairól szólva elmondta: koordinálja majd a katonaságnál dolgozó lelkészek tevékenységét, és kapcsolatot tart a világ többi országában működő katonai ordináriussal, valamint a Honvédelmi Minisztériummal. A katolikus egyházi jogszabályok szerint a tábori püspök rangja egyenlő a megyéspüspökével, a tábori püspökség intézménye önálló egyházmegyének számít - közölte. A katolikus tábori lelkészi szolgálat, a Katonai Ordinariátus mai szervezete 1994 áprilisában jött létre a Szentszék és a Honvédelmi Minisztérium megállapodásának értelmében. Jelenleg Budapesten, Székesfehérváron, Tatán, Kaposváron, Debrecenben, Szolnokon, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen van katolikus tábori lelkészség - olvasható a Tábori Püspökség honlapján.
[Forrás: budapest.hu]