20 templomot újít fel a kormány Pest megyében

20 templom újulhat meg Pest megye 3 választókerületében 240 millió forintos kormányzati támogatásból a Magyar Templom-felújítási Program keretein belül. 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elárulta, hogy az egy hónapja elfogadott templom felújítási programnak köszönhetően Pest megyében 20 templom felújítását tervezik kormányzati támogatás által. A kormány március végén fogadta el a Magyar Templom-felújítási Program részleteit, amely által 1400 magyarországi és 400 határon túli templom rekonstrukcióját hajtják végre, közel 26 milliárd forintos keretből. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogatás jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság újraindításához, köszönhetően annak, hogy ezáltal magyar vállalkozások jutnak munkához. 

soltesz_miklos

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára 


Az Ócsán tartott sajtótájékoztatón mindhárom választókerület országgyűlési képviselője felszólalt:

Pánczél Károly, Dabas és térsége országgyűlési képviselője elárulta, hogy a kormány az egyházi örökség védelmére 2021-ben is írt ki pályázatot, amelyre 29-szeres túljelentkezést tapasztaltak. A képviselő elmondta többek között azt is, hogy az ő választókerületében 6 településen 8 templom kerül felújításra még az idén. 

Földi László, Cegléd és térsége országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy az ő választókerületében 4 egyházközség pályázott a rekonstrukciós programra, és összesen 43 millió forintos támogatást sikerült elnyerniük. 

Szigetszentmiklós és térsége képviselője, Bóna Zoltán 100 millió forintos támogatásról számolt be, amely által 8 templom felújítását tudják kivitelezni. 

 

(Forrás: MTI)

CS.SZ.