Megkezdődött a ceglédi vasútvonal felújítása

Ágyazatrostálási munkálatokkal kezdődött meg a ceglédi vasútvonal Vecsés-Üllő-Monor szakaszának felújítása. A kormányzat 20 milliárd forintos állami támogatást nyújt a beruházás finanszírozására.

A főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal. A vasúttársaság kiemelten kezeli az útvonal kapacitásának, menetrendszerűségének javítását, fenntartását. 2020-ban a vonal felújítása a Nyugati pályaudvar és a Városliget elágazás közötti szakasszal kezdődött el, majd a Vecsés-Üllő-Monor szakasszal folytatódott április 06-án. A tervek szerint a felújítás több fázisban valósul meg és várhatóan ősszel ér véget.
 
 
A tervek megvalósítását a MÁV FKG több mint 100 szakember bevonásával, számos munkagéppel, vasútüzemi és közúti járművekkel végzi. A Vecsés és Monor közötti 33 kilóméternyi vasúti pályán a felújítás során megcsinálják a válócseréket és a felsővezeték-hálózatot is megerősítik. Megújítanak 5 közúti átkelőhelyet ezen a vonalon és elvégzik a hozzá csatlakozó utak aszfaltozását is.
 
A vecsési Virág utca és Rudolf közötti gyalogos felüljáró is felújításra kerül. A Vecsés, Üllő és Monor állomásokon a biztosítóberendezések újulnak meg, Üllőn a fővágányokat építik át, kicserélik a váltókat és a felsővezeték-hálózatot erősítik meg. A monori állomáson a pályainfrastruktúrát felújítják és átépítik az útátjárót.
 
Az utasok a megváltozott menetrendről és a beruházás részleteiről a www.mac.hu/100a oldalon tájékozódhatnak.
 
BG
Forrás: MTI