A Coca Cola 30 milliárdos beruházást hajt végre a kormánnyal kötött megállapodás keretében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter új megállapodást kötött a Coca-Cola magyarországi vállalatával. A következő években 30 milliárd forint összegű fejlesztési programot indítanak, melyből 10 milliárd forintot az értékesítési hálózatuk fejlesztésére, a fennmaradó 20 milliárdot kapacitásbővítésre fordítanak. Ezzel a lépéssel Dunaharasztiban jöhet létre a Coca-Cola legnagyobb közép-európai gyártóbázisa.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint húzóerőt fog jelenteni a beruházás a hazai élelmiszeripar számára, mivel fejlett technológiai megoldásokat valósítanak meg és új robottechnológiát vezetnek majd be. Az itt gyártott termékeket 26 államban fogják értékesíteni, mely az exportteljesítményhez is nagymértékben hozzájárul majd.
Szijjártó Péter szerint a nagyvállalatoknak köszönhető javarészt, hogy a válság okozta munkanélküliség nem növekedett meg hazánkban.
 
 
A miniszter szerint a kormány a gazdaságfejlesztés mellett köteleződött el a pénzosztogatás helyett. A megállapodások aláírásával a kormány 88 stratégiai partnerénél 17 ezer munkahelyet hoztak létre, képzési és beszállítói programokat hirdettek, továbbá erősítették a kapcsolódást a hazai gazdaság szerkezetéhez.
 
Békefi László, a HBC Magyarország ügyvezető igazgatója úgy gondolja, hogy ez a megállapodás a hosszú távú együttműködés lehetőségét teremti meg. A beruházással új gyártósorokat szereznek be, logisztikai fejlesztéseket vezetnek be és korszerűsítik a technológiát is. Az aláírók olyan munkacsoportot fognak létrehozni, melyben keresni fogják a hulladékmentes ásványvíz és üdítőital-gyártás lehetőségeit. A cég eddig is jelentős tapasztalatokat szerzett és sokat tett annak érdekében, hogy a csomagoló anyagai újrahasznosíthatóak legyenek.
 
Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő szerint a Coca Cola közel 30 milliárd összegű befektetést hozott hazánkba 2012 óta és termékeihez főleg magyar alapanyagokat használ fel. A dunaharaszti telephely közúti összeköttetésének fejlesztését a helyi önkormányzat is támogatta, mivel előnyt jelent mindenki számára az együttműködésük. A cég jelentős mértékben támogatja a helyi közösségeket is.
 
BG
Forrás: Portfolio