Virágzik Budapest

Március 9-én kezdte meg a FŐKERT Nonprofit Zrt. a 130 ezer árvácska ültetését a város kiemelten kezelt zöldterületeire. Az ültetés az időjárástól függően várhatóan két hetet vesz igénybe, után 16 különféle árnyalatban pompázik majd Budapest.

A tavaly ősszel ültetett nagyjából 110 ezer virág mellé megkezdődött az egynyári növények ültetése is, amelyet komoly előkészítési időszak előz meg. A virágágyakat frissíteni, lazítani kell, elő kell készíteni a palánták befogadására, illetve pótolják az ősszel ültetett kétnyári növényeket.

 

130 ezer árvácskát ültet Budapest szerte a FŐKERT Nonprofit Zrt. - forrás: fokert.hu

130 ezer árvácskát ültet Budapest szerte a FŐKERT Nonprofit Zrt. 

 

Az ültetés után színpompás virágágyak lesznek számos helyszínen: a Széchenyi téren, a Szent István Parkban, a margitszigeti szökőkút környékén és a Hess András téren a Budai Várban. Az árvácskák mellett közel 35 ezer tulipán, nárcisz és császárkorona díszíti majd a parkokat.

 

/T.D.