Varga Mihály jelentette be, hogy állami garanciával segítik a Főváros hitelfelvételét az M3-as metróval kapcsolatban

A nemzetgazdasági miniszter szerint az utasok biztonsága érdekében haladéktalan lépésekre lesz szükség a hármas metró ügyében. Ám a főváros önállóan nem tudja rendezni a 3-as metró felújításának ügyét - tette hozzá Varga Mihály.



A sajtótájékoztatón kiderült: a kormány engedélyezi, hogy a főváros hitelt vegyen föl a 3-as metróvonal felújításához. Emellett kész állami garanciával segíteni a hitelfelvételt. Nem sokkal korábban Tarlós István főpolgármester úgy nyilatkozott: nem sikerül pénzt szerezni a vonal felújítására, akkor le kell állítani az M3-as metrót.

 

 

A kormány támogatja a 3-as metró felújítását




Varga Mihály elmondta: a kormány eddig is segítette a főváros gazdálkodását; az elmúlt években több lépésben összesen 217,7 milliárd forint adósságot vállalt át az állam Budapesttől. Az idén 24 milliárd forinttal támogatja a központi költségvetés a fővárosi tömegközlekedést, emellett a kormányzat fogyasztóiár-kiegészítéssel is segít.

 

MTI/MCOnet