Űreszközt fejlesztett a BME
Új szektorban jelent meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről (BME) köztudott, hogy számos iparág technológiájához kapcsolódóan kezdett már kutatásba és fejlesztésbe. A budapesti felsőoktatási intézmény most egy űreszközt hozott létre.
A kisműhold a jövőben a Föld körül jelenlévő elektroszmogot fogja ellenőrizni. Az ultramodern berendezés az MRC-100-as nevet kapta a Műegyetem szakembereitől.

A BME célja, hogy eljusson a Föld körüli pályára
Az MRC-100-as a bejelentések alapján valamikor 2023 közepén kerül Föld körüli pályára, addig pedig további innovációkon esik át. Az eszközt körülbelül 3,5 évig építették a kutatók, a diákok és az oktatók.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékével vesz részt a projektben.
Az űreszköz fő feladata az elektroszmog vizsgálata lesz, azonban egy csúcstechnológiás helyzet stabilizáló szoftvert is telepítettek a rendszerébe, hogy minél korszerűbben el tudja végezni a feladatát.
A kisműholdra egyébként a Debreceni Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is telepít mérőállomásokat.
Forrás: MTI
CS.SZ.