Uniós támogatással pályaorientációs alkalmazást fejlesztett az Oktatási Hivatal

Pályaorientációs alkalmazást fejlesztett ki az Oktatási Hivatal. A projekt megvalósítását az Európai Unió támogatta.

A Pályaorientációs Mérő- és Támogatóeszköz (POM) kidolgozására 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. 
 
Az alkalmazás segít megtalálni a diákoknak az érdeklődésüknek megfelelő karrierutat
 
A projekt 2017 júniusa és 2021 október vége között valósul meg. Célja, hogy az általános és középiskolások számára bővítsék a pályaorientációs eszköztárat az életpályatervezés támogatásáért, valamint felkeltsék érdeklődésüket a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai pályák iránt.
 
A 7-8. és 10-12. évfolyamos tanulók az alkalmazás által feltett önismereti kérdések megválaszolásával és az MTMI készségeket és kompetenciákat vizsgáló feladatainak megoldásával megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő képzéseket és karrierutakat.
 
Az eszköz használatát több ezer pedagógusnak mutatták be szakmai képzéseken és rendezvényeken. 1700 fő akkreditált továbbképzésen vett részt, míg 1300 fő nemformális képzésen vagy tematikus tájékoztatón bővítette szakmai ismereteit azzal kapcsolatban, hogyan alkalmazza az eszközt az iskolai hétköznapok során. Összességében 4000 pedagógus szerzett új pályaorientációs ismereteket a POM kapcsán.
 
A projekt időszaka alatt szakmai együttműködést támogató fórumokat, műhelybeszélgetéseket tartottak, ahol megosztották egymással a jó gyakorlatokat és tapasztalatokat.
 
A mérőeszköz kifejlesztése alatt több mint 10 ezer diák próbálta ki az alkalmazást.
 
A Pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz a pom.oktatas.hu honlapon érhető el.
 
BG
Forrás: Oktatási Hivatal, MTI
A képek illusztrációk