Újjászületik a pesti Duna-Part a BKK szerint

Március végén indította el a pesti Duna-part felújításához szükséges közbeszerzési kiírást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A megvalósítás során a főváros, kormány és a BKK is partnerként tekintenek egymásra.

A Rak-Park projekt célja, hogy egy sokszínű, pihenésre és kikapcsolódásra is megfelelő Duna-parttal várja majd a látogatókat.

A közbeszerzés nyertesének a Duna-part-Kossuth tér-Fővám tér közöti szakaszokra tervdokumentációt, kiviteli terveket kell készítenie és a szükséges építési engedélyeket kell megszereznie a BKK szerint.

A fővárosban több alkalommal is hosszabb ideig nyitva állt a pesti alsó rakpart a gyalogos és kerékpárral közlekedők számára, továbbá online kérdőív keretében felmérést is végeztek a rakpart jövőjéről. A közel 3500 válaszadó 75 %-a szerint a rakparton elsődlegesen a kikapcsolódást kell biztosítani, míg 21%-uk szerint van helye az autóval közlekedőknek. A gépkocsival közlekedők 53%-a szerint a kikapcsolódás a legfontosabb, addig a gyalogosan és kerékpárral közlekedők 91 %-a gondolta csak így.

 
A válaszadók legnagyobb igénye a Dunára telepített stégek mellett a zöldfelület és az árnyékot adó pihenőhelyek kialakítása (89 %), a rollerezésre és kerékpározásra (79%) megfelelő utak, felületek kiépítése. A válaszokból az is kiderült, hogy a legtöbben szeretnék, hogy a rakpart akadálymentesített legyen (82%). 2020-ban 24 civil szervezet nyílt levélben kérte a városvezetést, hogy a felújításkor gépjárműforgalomtól mentessé alakítsák majd át az alsó rakpartot.

A Rak-Park projekt célja, hogy megvizsgálja és elemezze az elmúlt évtizedek alatt változatlan forgalmi rendet és a közterületek funkcióit. A projekt végrehajtását követően javulni fognak a kerékpáros és gyalogos közlekedés feltételei, továbbá kijavítják, cserélik a rossz állapotban lévő útburkolatokat is. A környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartják a projekt során, emiatt több zöldfelületet alakítanak majd ki.

A projekt során a főváros, a kormány és a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) partnerként tekintenek egymásra. A közbeszerzés kiírása előtt folyamatosan egyeztetett a műszaki tartalomról a Fővárosi Önkormányzat, a BKK, BFK. A rakpart fejlesztését a kormány vállalta át a Fővárosi Önkormányzattól. Céljuk, hogy csökkentsék az autós forgalmat a pesti alsó rakparton.

Még 2015-ben a Fővárosi Önkormányzat hirdetett egy építészeti tervpályázatot a projekt terveinek elkészítésére, melynek engedélyezési tervei 2018-ban elkészültek, így most ezeket felülvizsgálják és aktualizálják. A jóváhagyott kivitelezési tervdokumentáció 2022 nyarára készülhet el, míg a kivitelezési munkálatok két ütemben: 2023 őszén és 2014 nyáron fognak befejeződni.
 
BG
Forrás: Ma.hu