Újabb beruházást jelentett be a Doktor24 Budapesten

A Doktor24 Multiklinika újabb beruházást jelentett be Budapesten.

A BudapestOne Irodapark "A" épületében található Doktor24 egészségügyi magánszolgáltató közel 3 milliárd forintos beruházást jelentett be, melyhez 287 millió forintot biztosít az állam. A támogatást "a koronavírus ellensúlyozására" kapta meg a klinika 2020 júniusában.
 
Szijjártó Péter, a Doktor24 Multiklinika egészségügyi szolgáltató új beruházásán
 
A sajtóbejelentésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki arról beszélt, hogy 2020 tavaszán a pandémia több nemzetállam egészségügyi rendszerét ledöntötte a lábáról. Hazánkban tavaly nem volt elegendő eszköz a védekezéshez, idén pedig az oltások beszerzése volt a fő céljuk. A magyar kormány lépéseket tett a stratégiai nemzeti képességek létrehozására, melynek gyakorlati végrehajtása elkezdődött.
 
A Doktor24 beruházásával kapcsolatban kiderült, hogy 3000 négyzetméteren modern klinikai központot építenek, ahova 25 rendelőt alakítanak ki és 36 ágyat helyeznek el. Itt főleg alap, járó- és fekvőbeteg ellátást nyújtanak majd.
 
A Doktor24 célja, hogy magánegészségügyi piacvezető vállalattá nője ki magát. A beruházás azért is lényeges, mert hozzájárulnak a gazdaság erősödéséhez, főleg a járványidőszak alatt.
 
BG
Forrás: MTI, Doktor24, HVG
A képek: MTI/Szigetváry Zsolt