Tiltakozás a Gimnázium bezárása ellen
Közölte: az idei évben a gimnázium már nem indíthatott új osztályokat, ami egyértelműen a gimnázium felmenő rendszerben való „elsorvasztásának" az első jele. Úgy látja, az iskolában teljes a bizonytalanság mind a szülők, mind a tanárok körében
Elmondta, hogy a Fidesz XIII. kerületi frakciója sosem támogatta a két gimnázium összevonását, szerintük oktatáspolitikai hiba elvárni azt, hogy minden gimnáziumban magas legyen a kerületi gyerekek aránya. „Egy gimnázium a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésénél 5-10 perc alatt elérhető a Belvárosból, Óbudáról, Újpestről, Zuglóból és Terézvárosból. A gyermekek szabad iskolaválasztását korlátozzuk akkor, amikor egy ilyen iskolát bezárunk azért, mert alacsony a kerületi gyermekek aránya" - fogalmazott.
Spaller közölte azt is: a Fidesz támogatja a kormány elképzelését, hogy bizonyos oktatási terheket levegyenek az önkormányzat válláról. Ez megoldást jelenthetne a Kassák gimnázium számára is, hiszen így a fenntartása nem a helyi önkormányzatot terhelné, ugyanakkor megmaradna a régi, patinás gimnázium - vélekedett.
Forrás: mno.hu