Szombaton dönt a Fidesz budapesti választmánya a polgármesterjelöltekről
A Fidesz fővárosi választmánya szombati ülésén dönt a fővárosi közgyűlés listájának tagjairól, valamint a főpolgármester jelölt személyéről.
A Fidesz nagy valóínűséggel Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetségének elnökét jelöli főpolgármesternek, hiszen Orbán Viktor már 2009 szeptemberében "a nemzet fővárosának leendő főpolgármesterének" nevezte a politikust.
A napokban a kerületi polgármesterjelöltekről is döntés született, hiszen a helyi Fidesz-elnökségek már korábban megtették javaslataikat a helyi csoportoknak, amelyek ezeket megtárgyalták, és továbbították az önkormányzati választási egyeztető bizottságnak.
Az Önkormányzati Választási Egyeztető Bizottság miután döntést hozott a jelöltek személyéről, az eredményt megküldi a Fidesz Országos Választmányának, és az július 10-e környékén hozza meg a végső döntést.
Sajtóinformációk szerint két kerületben volt többes jelölés, ezeken az estekben valószínűleg a Fidesz országos választmánya mondja majd ki a végső szót. Az egyik ilyen kerület Terézváros, ahol a helyiek a KDNP-s Wertán Zsolt Zoltánt és Hassay Zsófiát, a Fidesz terézvárosi szervezetének alelnökét is polgármesternek javasolták.
A jelenleg nem Fidesz-KDNP-s vezetésű kerületek közül több esetben nem a 2006-os jelöltet indítják, hanem új jelöltet állítanak, mint például Újpesten, Erzsébetvárosban vagy a XI. kerületban,ahol sorban: Wintermantel Zsolt helyett a kereszténydemokrata Szalma Botond, Kecskés Gusztáv helyett Vattamány Zsolt fideszes politikus, Kupper András helyett pedig Simicskó István kereszténydemokrata jelölt indul a 2010-es önkormányzati választáson.
(Forrás: fidesz.hu)
Budapest Online - www.bpn.hu
-ba-
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője