Számos területen segíti az együttműködés Qinhuangdao város képviseleti irodája

A budapesti képviseleti iroda megnyitásán Feng Zhiyong, Qinhuangdao alpolgármestere kiemelte: gazdasági, technológiai, kulturális és civil kapcsolatok erősítésében is szerepet játszik majd az iroda.

Feng Zhiyong köszöntőjében felidézte, hogy tavaly járt Budapesten Qinhuangdao párbizotsságának elnöke. Ő vetette fel a képviseleti iroda létrehozását, ahol bemutathatják a tengerparti várost, és koordinálná az együttműködési lehetőségeket. Hozzátette, hogy az elmúlt egy évben mindkét fél számos látogatást tett, a megnyitó előkészítésében pedig számos támogatást kaptak.

 

 

 

 

Az alpolgármester hangsúlyozta: Qinhuangdao az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek megfelelően új fejlődési szakaszba lépett, és remélik, hogy a gyönyörű városukat minél többen megismerik majd. Az iroda képviseletében elhangzott: Qinhuangdao Képviseleti Irodája összefogja majd a vállalkozókat és az egyetemi hallgatókat egyaránt, azon dolgoznak majd, hogy gazdasági, kulturális, oktatási és sport területén is fejlődjenek a kapcsolatok.