Megújult a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Egymilliárd 270 millió forintból felújították és új épületszárnnyal bővítették a Budapest I. kerületében lévő Szent Gellért Katolikus Általános Iskolát és Gimnáziumot. 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: nagy szükség van az egyház iskolákra, köztük a Szent Gellért Iskolára is.  Az államtitkár sok erőt kívánt az iskola tanárainak és diákjainak, hogy egymásra, a közösségükre vigyázva tovább tudják adni a kereszténységet a következő nemzedékeknek is. Nyáry Zsigmond, az iskola igazgatója megköszönte a támogatást. Azt ígérte, igyekezni fognak, hogy betöltsék hivatásukat és olyan fiatalokat neveljenek, akik felelősséget vállalnak a családjukért, a nemeztért és az egyházért. Az épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg.
 
sztgellert-isk2
 
A másfél évig tartó munkálatok során felújították és korszerűsítették az iskola Kosciuszkó Tádé utcai épületét és a tornacsarnokát, a két épületet pedig egy új, háromszintes épületszárnnyal kötötték össze. A főépület pinceszintjén tantermeket, tornaszobát és öltözőt alakítottak ki. A rekonstrukció során új melegítőkonyhát és étkezőt is kialakítottak, valamint felújították az épület elektromos hálózatát és gépészeti rendszerét. Szintén a rekonstrukció részeként sportolásra alkalmas burkolatot kapott az iskola udvara.

MTI/T.D.