Megsínylették a főváros környéki erdők a telet

Harmincmillió forintnyi kárt idézett elő a főváros környéki erdőkben az elmúlt hetek rendkívüli időjárása a most elkészült összesítés szerint - közölte a Pilisi Parkerdő Rt. vezérigazgatója szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján.

Az ónos esők nyomán lerakódott több centiméternyi jégréteg súlya alatt, hozzávetőleg 15 ezer hektárnyi területen, 100 ezer fa sérült meg vagy dőlt ki törzsestül. A leszakadt ágú, sérült fák pedig tavasszal fogékonyabbak a különféle betegségekre - mondta Zámbó Péter. Egyedül a lehullott ágak összeszedése, eltávolítása 15 millió forintjába kerül az rt.-nek - tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy az említett munkálatok ideje alatt több erdei utat is ideiglenesen le kellett zárni, közülük a fővárosban a Tündérhegyi és a Jánoshegyi út várhatóan csak csütörtöktől lesz ismét járható.

Beszámolt arról is, hogy az rt. 65 ezer hektáros erdőterületen gazdálkodik, s árbevétele tavaly 3 milliárd 100 millió forintot ért el. Ennek az összegnek nagy részét azonban felújításra, fakitermelésre fordították, így az adózás előtti eredmény 50 millió forint volt. Most a téli kár költségeit is ki kell gazdálkodnia a társaságnak - mondta Zámbó Péter. Megjegyezte: e nehéz helyzetben is 40 millió forint jut idén körülbelül 60-70 hektárnyi új erdő telepítésére, a Budapest környéki erdőgyűrű megerősítésére. Eszerint elsősorban Gödöllő, Nagykovácsi, Budakeszi közelében telepítenek főként őshonos tölgy- és cserfákat.

Budapest Portál