Megbízható Szobabérlet program indult Budapesten
Programot indított el Budapest Főváros Önkormányzata Együtt, könnyebben – Megbízható Szobabérlet néven. A kezdeményezés keretében az idősek fiatalokat fogadhatnak az otthonukba.
Biztonságos együttélési lehetőséget kínál a program, melyet Budapest Főváros Önkormányzata indított el Együtt, könnyebben – Megbízható Szobabérlet” néven – tudatta a budapest.hu.
Ennek keretében idős emberek fogadhatnak otthonaikba megbízható, előzetes ellenőrzési folyamaton keresztülment fiatalokat. Mindehhez folyamatos szakmai segítséget kapnak, a szerződés pedig jogilag rendezett.

A program keretében az idősek fiatalokat fogadhatnak az otthonukba
A fiatalok és az idősek egyaránt kapnak szakmai felkészítést, azt pedig, hogy ki kivel éljen egy fedél alatt, preferenciák alapján párosítják a szakemberek – így nagy eséllyel harmonikus lesz az együttélés.
A Megbízható Szobabérlet az AHA Budapest – Affordable Housing for All program keretében valósul meg.
Célja új, megfizethető lakhatási formák tesztelése Budapesten – a kezdeményezés európai uniós társfinanszírozással jön létre, s több magyar és nemzetközi partnerszervezet működik együtt benne azért, hogy hosszú távon is fenntartható és innovatív lakhatási megoldások valósuljanak meg a fővárosban – írta meg a budapest.hu.
L.A.