Leállt a vonatforgalom egy időre a Keleti pályaudvaron
Biztosítóberendezés-hiba miatt állt le egy időre a vonatforgalom a Keleti pályaudvaron Budapesten. Az utasok értetlenül álltak a helyzet előtt.
Biztosítóberendezés hibásodott meg, ezért egy ideig nem fogadott és nem is indított vonatokat a budapesti Keleti Pályaudvar július 8-án a reggeli órákban.
Az utasok a helyzet előtt értetlenül álltak. Többen azt mondták: semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, mi várható – tudatta az index.hu.
A Keleti és Szolnok között közlekedő S60-as személyvonat utasainak saját Facebook-csoportjában az volt olvasható, hogy a hiba Kőbánya felső állomás térségében történt. Egy másik utas leírta, hogy a vonatjuk legalább fél órája vesztegel Rákoshegyen, azonban eddig semmilyen információt nem kaptak arról, hogy miért.
A Keleti pályaudvar forgalma teljesen leállt, eközben Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója közösségi oldalán azt közölte: a viharkárok után a legtöbb vasútvonalon menetrend szerint újraindult a közlekedés – írta az index.hu.
Leállt a vonatforgalom egy időre a Keleti pályaudvaron
Miután megjelent az Index cikke, a MÁV közölte: átmeneti közüzemi áramellátási hiba volt Kőbánya felsőnél, a vonatközlekedés azonban már megindult.
Az áramszünetet 9 óra után hárították el, a biztosítóberendezés 9 óra 20-tól már megfelelően működött.
A Mávinform közölte, hogy a Keletiben kialakult késések fokozatosan csökkennek. A MÁV azt is hozzátette, hogy alaptalan az index „értesülése” arról, hogy a Keleti nem indít és nem fogad vonatokat.
A kommentelők között megszólalt Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője, aki megjegyezte:„Amúgy ha Kőbánya felsőn leáll a vasúti közlekedés, azzal gyakorlatilag a Keleti is - kivéve a győri vonalat” – írta az index.hu.
L.A.