Közösségi Költségvetés 2020 fejlesztéseként térfigyelő kamerákat telepítettek

A 2020-ban meghirdetett Közösségi Költségvetés programban a 9. körzeti lakosok térfigyelő rendszerek telepítésére szavaztak. Ennek köszönhetően a beruházás 3 helyszínen óvja az ott élők biztonságát.

A 9. körzetben (Békásmegyer-nyugat, Ófalu, József-hegy, Pusztadomb és Ezüsthegy területeivel határolt részeken) élők a tavalyi szavazáson térfigyelőkamera-rendszerek telepítését kérték, melyet most 3 helyszínen valósítottak meg: Jendrassik György utca 1, Margitliget u. 3, Zemplén Győző utca 1 alá szereltek fel.
 
 
Eddig a Jendrassik utcában nem működött térfigyelő kamerarendszer. A felszerelt kamera a parkolót, a közeli sportpályát, 3 lépcsőház bejáratát, valamint a közúti gyalogos és gépjármű forgalmat figyeli  majd folyamatosan.
A Margitliget utcai kamera a nem fedett parkolót, az épületek közötti közutakat és a sétányokat fogja látni.
 
Korábban a Zemplén utcában sem működött kamerarendszer, mely mostantól a parkolót, az átmenő forgalmat és a játszótéren történteket rögzíti majd.
 
A térfigyelőkamera rendszerek felvételei korábban több lopási és más, súlyosabb bűncselekmény felderítését segítette a rendőröknek és közterület-felügyelőknek. A most felszerelt kamerarendszerek is a lakosság biztonságát fogja óvni a térfigyelő központ részeként.
 
BG
Forrás: Óbuda