Kiderült, fiatal menyasszony és vőlegény halt meg az Árpád-hídi balesetben
Megdöbbentő tragédia történt a budapesti Árpád-hídon július harmadikán este, melynek részletei lassan kiderülnek – például, hogy a fiatal pár, amely a Suzukiban ült, menyasszony és vőlegény volt.
Súlyos baleset történt július 3-án éjjel Budapesten, az Árpád-híd közepén, amikor egy taxi a forgalommal szemben hajtott fel a hídra és nekiment a Margit-sziget felől szabályosan közlekedő Suzukinak.
A balesetben két taxi is érintett volt, a kocsik teljesen összeroncsolódtak, olyan erejű volt az ütközés – tudatta a blikk.hu.
Súlyos baleset történt július 3-án éjjel Budapesten, az Árpád-híd közepén - Fotó: RTL Híradó
Nem sokkal a tragédia után kiderült, hogy a forgalommal szemben hajtó taxiban egy feltehetően kábítószer hatása alatt álló férfi ült, aki ellopta egy taxis kocsiját – majd ezután saját magát és egy párt is megölt a baleset következtében.
Most az is kiderült, hogy a Suzukiban egy, harmincas éveiben járó menyasszony és vőlegénye utazott.
A páros dolgozott a Rákóczi szövetségnek, amely a Facebookon megosztott posztban emlékezett meg róluk – írta meg a blikk.hu.
Fotó: RTL Híradó
L.A.