Kevesebb traffipax működik Budapesten az ígértnél – a halálos baleset ellenére

Az elhíresült Árpád hídi gázolást követően 45 tarffipax kihelyezéséről biztosította Budapestet Karácson Gergely főpolgármester, ezek száma azonban jelenleg kevesebb és csak egy működik.

Nem annyi traffipaxot telepít a fővárosi önkormányzat Budapest útjaira, mint amennyiről eredetileg szó volt – tudatta a blikk.hu.
 
Karácsony Gergely főpolgármester korábban, az Árpád hídi halálos biciklisgázolást követően azt ígérte, már megvan a 45 hely, ahol figyelik majd sebességmérővel a kocsikat, ám végül csak körülbelül kéttucatra lehet számítani, s jelenleg élesben egy működik – adta hírül a blikk.hu.
 
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerint – aki Karácsony Gergely mögött 41 szavazattal maradt le a választáson – úgy véli, a helyzet elfogadhatatlan.
 
Az RTL Híradónak azt mondta: „Én nem tudom a magyarázatát annak, nem tudom megérteni sem, hogy nem sikerült Karácsony Gergelyéknek egy év alatt ebben eredményt elérni, különösen úgy, hogy ellenzéki vezetésű kerületek sikeresen tudtak eredményre jutni”.
 
Kevesebb traffipax működik Budapesten az ígértnél – a halálos baleset ellenére
Kevesebb traffipax működik Budapesten az ígértnél – a halálos baleset ellenére
 
Az egyik ilyen kerület a második, ahol eddig 7 kamerát szereztek be 60 millió forintból. A rendőrséggel együtt próbamérések is történtek, hogy kiderüljön, hol haladnak a kocsik rendszeresen gyorsabban a megengedettnél.
 
„Volt, ahol 156, volt ahol 160 kilométer/órás sebességgel száguldoztak, ezek gyakorlatilag megszűntek. Azt is tudni kell, hogy ebben az időszakban az áthaladó autók 15 százaléka lépte túl érdemben a megengedett sebességet. Ez a szám most visszaszorult egy százalékra” – mondta el az RTL Híradónak Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.
 
A rendőrség tudatta, hogy a II. kerületi traffipaxok mellett a III. kerületben idén nyáron két helyen is elindul az állandó sebességmérés, a kerület biztosította kamerák segítségével – írta a blikk.hu.
 
Az eredetileg ígértnél jóval kevesebb kamera jelenléte kapcsán Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az RTL Híradónak azt mondta: nem 45 kameráról van szó, hanem a kamerák 45 sávot figyelnek majd a fővárosban.
 
Ezen kamerák közül jelenleg egy működik élesben, a Váci úti. A többi csak az ORFK tesztelését követően mérheti hivatalosan a járművek sebességét – mondta a főpolgármester-helyettes.
 
„A beruházó Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága a mai napon küldte el a fejlesztés jelenlegi állapotáról szóló tájékoztató levelét a rendőrségre” – reagált a rendőrség az RTL Híradó megkeresésére.
 
Az Árpád hídon 1 évvel ezelőtt gázolt el egy szabályosan közlekedő biciklist egy túl gyorsan hajtó sofőr, miután autójával átszakította a korlátot. A kerékpáros a kórházban elhunyt – írta meg a blikk.hu.
 
L.A.