Idén megkezdik a Blaha Lujza tér felújítását

2, 67 milliárd forintos beruházás keretében várhatóan már tavasszal megkezdik a Blaha Lujza tér felújítását, jelentette be a BKK. A munkálatok két és fél évig tartanak majd. Az elkészülést követően szépül és zöldül a tér, változik a közlekedés.  

A Blaha Lujza tér felújítása akkor kezdődhet el, ha a kivitelezővel aláír a fővárosi vezetés. Ez várhatóan áprilisban történik meg. A felújítás részben állami támogatásból valósulna meg, de Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett arra, hogy ha valamiért késne az összeg folyósítása, a főváros akkor is finanszírozza a teljes beruházást.  

Az 1920-ban átadott budapesti tér az egyik legforgalmasabb. Nevét a XIX. század híres népszínművész-énekesnőjéről, a nemzet csalogányáról, Blaha Lujzáról kapta, aki a környéken lakott, és az egykor a téren álló Nemzeti Színház társulatához tartozott. 

 

A Blaha Lujza tér

A Blaha Lujza tér

 

A tér most teljesen akadálymentesítetté válik, felújítják az aluljárót, a felszínre több zöldfelületet telepítenek, a meglévő idős fák mellé csemetéket ültetnek. Az ikonikus gombás szökőkutat is felújítják, és a térre építenek majd egy kisebb rendezvényközpontot is. Kerékpárkölcsönzőt és kerékpártárolókat helyeznek ki, nagyobb lesz a buszmegálló, és szemétgyűjtőket is raknak ki.  

 
A környék közlekedése is megváltozik, a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni, a Somogyi Béla utca pedig egyirányúvá válik a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé. A vállalkozási szerződés megkötését követően el is kezdődhetnek a munkálatok, erre várhatóan áprilisban kerül sor.

 

M. A. 

Fotó: jozsefvaros.hu