Hungarikum témájú festmények Budapest utcáin

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár  mutatta be annak a 8 alkotásnak az egyikét, amely segítségével képzőművészek budapesti tűzfalakon jelenítik meg a hungarikumokat.

A Színes város, színes falak elnevezésű projekt alapgondolat Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épül, melynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. A hosszú távú cél, hogy a műalkotások által színesedő városkép városainkat élhetőbbé, színesebbé, a városképet érintő döntéshozatalt pedig civilebbé, közérdekűbbé tegye.  A Színes Város Budapest Fesztivál programsorozatában több kültéri tűzfalat festenek meg képzőművészek és közel 100 zenei program, kerekasztal beszélgetések, kortárs aukciók és slam események várják az érdeklődőket a belváros több pontján. A Földművelésügyi Minisztérium megbízásából összesen nyolc falfestmény készül hungarikum témában, a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából pedig a tavaly átadott fal mellé három új falat készítenek. Ez utóbbiak arra a témára épülnek, hogy mit gondolnak rólunk a külföldiek.

 

Hungarikum, Budapest, érték



A képen két hungarikum látható egyben: A Solymászat mint élő emberi örökség / Kürt Adatmentés




Az államtitkár kiemelte, hogy a fesztivál koncepciója egybevág a minisztérium azon elképzelésével, hogy a fiatalabb korosztály tagjaival is jobban megismertessék a magyar kultúra értékeit. "A hungarikumok azért is különlegesek, mert történetet, hangulatot, eszmei értéket és személyes kötődést hordoznak magukban. A hungarikumok olyan nemzeti kincsek, amelyek ezer szállal kötődnek tájainkhoz, történelmünkhöz, társadalmunkhoz, kultúránkhoz, és amelyekhez mi, a magyar nemzetet alkotók is ezer érzelmi szállal kötődünk – jelentette ki a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.



Fotó: Pelsőczy Csaba

MTI/FM/MCOnet