Házasság első látásra - Érdekes dolgot kért a végül faképnél hagyott férfi
Nem mindenki számára végződött jól a Házasság első látásra valóságshow – a kísérletnek számító realityben Nelli és János is szakított, utóbbi azonban előtte még tett egy különös megjegyzést.
Végéhez érkezett a Házasság első látásra párkereső show, amikoris a pároknak döntést kellett hozniuk: folytatják házasságukat vagy a válást választják.
Ahhoz, hogy kicsit egyedül maradhassanak és átgondolják, mit szeretnének, fontos volt külön költözniük - a döntés kimondásáig - írta meg a blikk.hu.
János segített összepakolni Nellinek a holmiját, azonban közben humorosan megjegyezte: „egy bugyit hagyjál már itt nekem, légyszíves!”
Nelli nevetve megkérdezte, vajon a női ereklyéi közé kell-e - írta a blikk.hu.
A poénon ugyan jót derültek, azonban a döntés napján Nelli a válás mellett tette le a voksát. Mint mondta, sok szép emlék és közös élményeik ellenére gyakran érezte magát magányosnak a házasságukban, nem érezte úgy, hogy meg tudná élni nőies, lágy énjét. Megköszönte Jánosnak az együtt töltött időt és elbúcsúzott.
A férfi könnyezve vette tudomásul a döntést. Majd arról beszélt, nem kapta meg azt a szeretetet, ami fontos lenne, s reméli, megtalálja azt a nőt, aki tiszteli és elfogadja olyannak, amilyen, nem akarja őt megváltoztatni - tudatta a blikk.hu.
Fotó: Instagram.com/hazassagelsolatasratv2
L.A.