Felkészülés egy sikeres pályázatra a leggyakoribb állásinterjú kérdések és válaszok mentén
Szemtől-szemben a munkáltatóval
Az álláskeresés önmagában nem túl bonyolult feladat, hiszen az online állásportáloknak köszönhetően folyamatosan friss kínálat és egyszerű jelentkezési metódus vár minket. A folyamat érdemi része azonban ezután következik, hiszen szerencsés esetben továbbléphetünk a kiválasztási procedúrában és bizonyíthatjuk azt, hogy mi vagyunk a megfelelő ember a pozícióra. Az első lépés mindenképp az önéletrajz benyújtása, amire még sok ráhatásunk nincs, de idővel valóban színre kell lépnünk és személyesen meggyőzni a munkáltatót.
A kiválasztási folyamatok összetettségét mutatja, hogy az állásinterjú az utolsó lépések egyike, melyet akár számos másik korábbi fázis is megelőzhet. Ha azonban azok alapján méltónak találnak minket a belépésre a pályázók legszűkebb körébe, készülhetünk is a személyes találkozásra és a sokak által már jól ismert állásinterjúra. Egy ilyen eseményre teljes mértékben sosem lehet felkészülni és talán nem is érdemes túlságosan görcsölni rajta, hiszen a cél végtére is, hogy a munkáltató megismerjen minket és saját elképzeléseinket.
A munkaerőpiac persze nem is lenne az ami, ha nem találkoznánk itt is jól bevált sablonokkal, kérdésekkel, melyek az állásinterjúk többségén könnyen elhangozhatnak. A leggyakoribb állásinterjú kérdés és válaszok már rengeteg helyen felbukkantak és a számos hasonlóság valóban azt mutatja, hogy a munkáltatók többsége ugyanazon 20-30 kérdés mentén igyekszik tesztelni a jelentkezők személyiségét. Mivel az interjú kifejezetten fontos, nem árt ha ezekre külön is készülünk.
Mire kíváncsi a munkáltató?
A válasz röviden természetesen ennyi: ránk. Joggal merülhet fel azonban kétely azzal kapcsolatban, hogy a leggyakoribb állásinterjú kérdések és válaszok sablonos mivolta hogyan is szolgálja ezt a megismerési folyamatot. Hiszen ezek ismeretében bárki felkészülten érkezhet és ugyanazokkal a standard válaszokkal szolgálnak, amik megfelelnek a kiválasztásért felelős személyeknek. Igenám, de ettől a munkáltatók is rutinosabbak, így begyakorolt válaszok helyett érdemes kicsit a saját képünkre formálni a beszélgetést.
A leggyakoribb állásinterjú kérdések és válaszok között persze egyaránt vannak olyanok, melyek meglehetősen egyértelműek és csak egyetlen irányba terelhetik a beszélgetést de fontos, hogy ne hagyjuk magunkat teljesen elveszni az előre begyakorolt formulákban. Sokszor már egy “Meséljen magáról” felszólítás mögött is határozott megfontolások állhatnak és az interjúztató valóban nem arra kíváncsi, hogy mi volt a jelünk az óvodában, hanem hogy szerintünk milyen kvalitásaink tesznek minket alkalmassá a munkára.
A száraz, unásig ismételt válaszokat persze könnyű kiszűrni, így érdemes a természetességre törekedni. Bár jó előre megismerhetjük, hogy egy-egy kérdés mögött milyen szándék húzódik meg, ennek tudatában érdemes a válaszokat mégis saját magunkra és hozzáállásunkra kifuttatni a bevált sablonok helyett. Persze más az elvárás a budapesti diákmunkák és megint más egy teljes munkaidős állás esetében, de a lényeg mindenki számára az, hogy a személyiségünk is megjelenjen a válaszokban.
Egy sikeres interjúról
A leggyakoribb állásinterjú kérdések és válaszok valósága sokak számára azt az érzetet keltheti, hogy az interjú valójában egy vizsga, melyen vagy megfelelünk, vagy nem. Ez azonban ebben a formában egyáltalán nem igaz, sőt. Sok esetben még akkor sem érdemes azt gondolni, hogy nem felelünk meg a követelményeknek, ha nem mi kapjuk meg az állást. Mivel a verseny óriási, könnyen lehet, hogy a munkáltató talált egy olyan jelöltet, aki akár csak egy nüansznyival is jobban illik saját elképzeléseikbe, így rá esett a választás.
A munkaerő kiválasztása sokszor a munkáltatónak is lutri, hiszen egy felkészült jelöltről is csak a munkáján keresztül derül ki igazán, hogy jó döntés volt-e. A leggyakoribb állásinterjú kérdések és válaszok ismeretében mindenesetre a saját esélyeinket növelhetjük egy sikeres interjúra, de semmiképpen nem érdemes túlmisztifikálni a jól bevált sablonokat. A lényeg a magabiztos fellépés és a törekvés arra, hogy a válaszok mögött saját személyiségünket is megmutassuk. Mivel ez esetben mi magunk vagyunk a termék, azt érdemes eladni, ami a valóság.
A leggyakoribb állásinterjú kérdések és válaszok ismerete segíthet elkerülni a kellemetlen meglepetéseket, illetve az interjú során esetleg fellépő rövidzárlatokat, így könnyebben lendülhetünk túl a sokszor kötelező körökön. Ezek után pedig következhetünk mi magunk, hiszen esélyünk van bebizonyítani azt, hogy mi vagyunk a legalkalmasabb jelölt a feladatra. Ehhez nem érdemes trükkökhöz folyamodni vagy annak mutatni magunkat amik nem vagyunk. Mindig abban érdemes bízni, hogy saját személyiségünk is elég meggyőző.