Fejlesztették a Szent Margit Kórházat

Közel 130 millió forintból napelemes rendszert építettek ki a budapesti Szent Margit Kórházban, a beruházásnak köszönhetően a jövőben megújuló energiaforrásból fedezhetik az egészségügyi intézmény energiaszükségletének jelentős részét.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a korszerűsítés bemutatásán hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügy folyamatos fejlesztésre szorul, évtizedek lemaradását nem lehet egyszerre pótolni. A napelemes rendszert a pályázattól számított nyolc hónapon belül kiépítették, hozzátette, hogy ezt jelenti, hogy szeretnék az uniós források felhasználását felgyorsítani.

 

Napelemekkel fejlesztették a budapesti Szent Margit Kórházat

129,26 millió forintból napelemes rendszert fejlesztettek ki a Szent Margit Kórházban, így  jövőben megújuló energiaforrásból fedezhetik az egészségügyi intézmény energiaszükségletének jelentős részét

 

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere úgy fogalmazott, hogy míg korábban az intézmény jövője elég ködös volt, most már látható, és ezt megköszönte a 2010 óta kormányzó Orbán Viktor miniszterelnöknek. Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója szintén kijelentette, hogy az átadási ünnepség azt bizonyítja, hogy az intézménynek van jövőképe, önállóvá válása óta folyamatosan fejlődik.

 

/T.D.