Elindítják a pesti körvasúti megállók tervezését

A Budapesti Fejlesztési Központ elindítja a pesti körvasút új megállóinak tervezését. A kapcsolódó közbeszerzési eljárás pedig várhatóan a héten megjelenik.

Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a külső körvasút fejlesztése és az új vasúti megállók megépítése a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia kiemelt céljai között szerepelnek.
 
Vasúti megállókat fejlesztenek
 
A tervek szerint a körvasúton a vonatok 4 helyszínen állnának meg. Létesítenének egyet a XVI. kerületben az Egyenes utcai lakótelepnél, ahol a Gödöllői HÉV-re tudnak majd átszállni. Két megállót Rákosszentmihályon és Újpalotára is terveznek. A 4. megállót a Kolozsvár utcánál tervezik létrehozni Pestújhely néven, itt az 5-ös, 124-es, 125-ös buszokra, továbbá a 62-es és a 69-es villamosra lehetne átszállni.
 
A tervezett megállókkal be tudják kapcsolni a körvasúti közlekedésbe a XV. és XVI. kerületet.
 
Egy évvel ezelőtt a körvasúton csak a tehervonatok közlekedtek, de 2020 nyarán úgy döntöttek, hogy elindítják a menetrend szerinti személyszállítást is.
 
A 4 megálló elkészülését követően a körvasúton folyamatos körirányú kapcsolat jön létre. Piliscsabától - Óbuda, Újpest, Angyalföld, Rákospalota, a XVI. kerület és Zugló érintésével - Kőbányára, Rákosmentére, és tovább a vonzáskörzetébe, Gödöllő felé közlekednének a vonatok.
 
A vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg félóránként járnak az S76-os vonatok a külső körvasúton. Ezek a vonatok az északi vasúti hídon keresztül Újpest és Angyalföld érintésével, megállnak Újpalotán és Rákoson van a végállomásuk.
A gödöllői vonal fejlesztésével Rákosról Pécel felé meghosszabbíthatók lesznek a vonatok. Ezen közösen dolgoznak a MÁV csoporttal.
 
Az új megállók elkészülésével az S76-os vonatoknak egyre fontosabb szerepük lesz.
 
Vitézy Dávid későbbi célként jelölte meg, hogy a körvasútról a Nyugati Pályaudvarra is bemenjenek majd a vonatok. A kapcsolat megvan, de jelenleg csúcsidőben nem tud több elővárosi vonatot fogadni a pályaudvar. A terv megvalósításához a pályaudvar rekonstrukciójára van szükség.
 
Vitézy Dávid kiemelte, hogy a fejlesztéssel Budapest külső kerületeivel kapcsolatot teremtenek és 10-20 perccel rövidítik le az emberek utazási idejét. Elképzelésük szerint a külső körvasúton óránként és irányonként legalább 4 vonat járjon.
 
A sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy két megálló tervezése indult el a XVI. kerületben a körvasút fejlesztésének részeként. Úgy gondolja, hogy a körvasút, mint kötöttpályás közlekedés a kerületiek rendelkezésére fog állni.
 
Kovács Péter a XVI. kerület polgármestere elmondta, hogy egy csomópont jön létre az Egyenes utcai lakótelepnél, a 2-es metró és a körvasúti megálló találkozási pontjánál. Az utasoknak lesz választási lehetőségük, hogy metróval a Déli Pályaudvart vagy vasúttal Óbudát akarják elérni. A körvasút fejlesztése lehetőséget nyújt arra, hogy a belváros érintettsége nélkül lehessen eljutni valamelyik külső kerületbe.
 
A sajtóanyag szerint a közbeszerzési eljárás nyertesének először megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie, majd a végső döntések alapján folytatnia kell a munkát a kiviteli tervekig és tenderdokumentumokig.
 
A körvasút elkészülését követően, 2027-től a közlekedési rend megváltozik: az Érd vagy Biatorbágy felől Kelenföldön át, a déli körvasút új megállóit érintve közlekedő vonatok közül néhány a körvasúton is áthalad majd. A fejlesztéssel olyan vasúti szolgáltatás jön létre a fővárosban, amely körirányban a délnyugati-agglomeráció oldaláról Kelenföld, Nádorkert, Közvágóhíd, Népliget, Élessarok, Egyenes utcai lakótelep, Rákosszentmihály, Újpalota, Pestújhely, Angyalföld, Újpest, Óbuda és a pilisi agglomeráció között teremt kapcsolatot.
 
BG
Forrás: MTI