Csúszik az M3-as metró felújításának befejezése

Július 5-ig kitolták a határidőt a pótlóbuszokkal kapcsolatos döntéssel kapcsolatban, mert a kormány támogathat egy másik metrópótló változatot is. 

Szolgáltatás megrendeléssel oldanák meg a 3-as metróvonal felújítási munkái miatt szükségessé váló járműpótlást, ha a kormány fedezi a töbletköltségeket. Ha a kormány részéről nem születik döntés a kijelölt határidőig akkor új, lengyel Solaris buszokat vesz majd a főváros saját költségvetésből. A kormány eddigi álláspontja az, hogy írjanak ki pályázatot a magyar buszgyártás felélesztése érdekében, a győztes vállalkozó pedig majd magyar buszokat vesz. 

 

Fővárosi Közgyűlés

 

Tarlós István közölte, hogy a döntés néhány hónapos csúszást okoz, valószínű, hogy 2019 nyarára nem fejeződik be a beruházás. Az eredeti tervek novemberi kezdéssel számoltak. A kormányzati döntésnek július 5-ig meg kell jelennie a Magyar Közlönyben.

 

/T.D.