Bezár a Kincsesház Alapítványi Általános Iskola - A főváros együttműködéséről biztosítja az érintetteket - Budapest
Budapest - A Kincsesház Alapítványi Általános Iskola, a fővárossal kötött közszolgáltatási szerződés alapján, a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottság által oda utalt, viselkedés- vagy magatartászavarral, autisztikus tünetekkel vagy egyéb problémákkal küszködő, de nem szellemi fogyatékos gyerek oktatását látta el.
Azonban az alapítvány vezetője a múlt héten bejelentette, hogy anyagi gondok miatt megszűnik az iskola.
A Kincsesház Általános Iskola megszűnése érzékenyen érinti a fővárost. „A gyermekek iránti felelősséggel, és a hozzánk forduló szülők aggodalmát átérezve, készen állunk a gyermekek fogadására, és a kialakult helyzet megnyugtató megoldása érdekében, együttműködésünkről biztosítjuk az érintetteket” – írja közleményében Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.
Horváth Csaba arra kérte és kéri a kerületi polgármestereket, segítsék a Kincsesházból kikerült, kerületi illetőségű gyermekek elhelyezését a megfelelő oktató-nevelő intézményekben.
A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok segítségét is kéri a főpolgármester-helyettes, hogy az általuk korábban vizsgált és a Kincsesházba utalt gyermekeket a szeptemberi tanévkezdésig helyezzék el másik intézményben.
A főváros kéri tehát azokat a szülőket, akik még nem tudják, hogy sajátos nevelési igényű gyermekük melyik intézményben kezdheti meg a tanévet, sürgősen forduljanak ahhoz a szakértői bizottsághoz, amelyik korábban gondoskodott gyermekük elhelyezéséről.
www.budapest.hu -MCOnet
Budapest linkajánló: budapestlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Budapest : Küldjön képeslapot ismerősének!
Bezár a Kincsesház Alapítványi Általános Iskola - A főváros együttműködéséről biztosítja az érintetteket - Budapest - Mondja el véleményét a Budapest fórumon!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu