Bécs és Budapest között luxusvonat

Bemutatták annak a luxus nosztalgiavonatnak a vagonjait Budapesten, amely az egykori osztrák-magyar monarchia fővárosai között szállítja majd a turistákat jövő évtől.
Ünnepélyes keretek között, tűzoltózenekari kísérettel várták a fővárosi Nyugati pályaudvarra nyolcvanöt utassal érkező Majestic Imperator-Train de Luxe osztrák nosztalgiavonatot vasárnap. Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének vezetője az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár a Majestic Imperator nevű cég modernizált császári luxusvagonjai már 1991 óta szolgálják a turisták igényeit, Magyarországra eddig csak időnként, egy-egy napos utakra érkeztek. Ezért a jövőben a magyar turizmus képviselőivel és szereplőivel együttműködve szeretnék rendszeressé tenné és több naposra kibővíteni a Budapest-Bécs közötti utakat.

Terveik szerint 2011 májusától indítanának charter- vagy menetrendszerinti luxusjáratokat, amelyek összekötnék a két, történelmében és kultúrájában is sok hasonlóságot mutató fővárost.


Johann Narrenhofer, az Osztrák Szövetségi Vasutak nosztalgiavonatokért felelős igazgatója közölte, hogy a Magyarország és Ausztria közötti vonal kiszolgálására összesen tizenegy felújított kocsi készül el egy éven belül: a normál vagonokat Csehországban építik át az egykori királyi és császári szalonvagonok terveinek megfelelően.

vonat

A vagonok saját konyhával és bárral rendelkeznek...


Mindegyik vagonhoz vörös szőnyeg vezet, a libériás utaskísérők pezsgővel fogadják a vendégeket. A vagonok saját konyhával és bárral rendelkeznek, puha perzsaszőnyegek, kristálypoharak, sőt a császári család személyes vagyonából származó kiállítási tárgyak gyönyörködtetik az utasokat. A bérelt kocsik igény szerint vontathatók nosztalgia vagy modern mozdonnyal, és menetrend szerinti normál vonatokhoz is csatlakoztathatók.


Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte: a gazdasági válság, sőt az izlandi vulkánkitörés is igazolta, hogy a vasúti közlekedés jelentősége továbbra is töretlen, mi több, egyre inkább növekszik. Szerinte nagyon fontos Magyarország számára a környező országokkal, így Ausztriával való turisztikai kapcsolatok szorosabbá tétele, hiszen ezen a piacon gyorsan megtérül a befektetett figyelem. Ezt jól szemlélteti az is, hogy a válság ellenére tavaly nyolc százalékkal növekedett az Ausztriából érkező beutazó forgalom, csak Budapestet figyelembe véve pedig tizenöt százalékos osztrák forgalomnövekedést regisztráltak.

 

(Forrás: MTI)

Budapest Online

*MA*