Az OTP töretlen lelkesedéssel kutatja a mesterséges-intelligenciát

Az utolsó egység is megérkezett a szuperszámítógéphez.

Végre megérkezett az OTP Bank szuperszámítógépéhez az utolsó egység is, így ezentúl teljes hardverkapacitással folyatódik a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapjának (NKFIA) támogatásával megvalósuló, nyelvi mesterséges intelligencia kutatás-fejlesztési projektje.
 
A projektet 7,3 milliárd forintból valósítják meg
 
A projekt megvalósítására még 2022 januárban kötöttek együttműködési megállapodást, melynek lényege, hogy kifejlesszenek egy digitális készségeket segítő magyar nyelvi modellt a mesterséges intelligencia használatával. Ezzel képesek lesznek megtremteni a természetes és a gépi nyelv közötti átjárást.
 
A megoldás megváltoztatja az ügykezelést és a banki szolgáltatásokat: megújítja az ügyfélszolgálati tevékenységeket és minden olyan információáramlást, elemzést és döntéselőkészítést, amely szöveges alapanyaghoz kapcsolódik. A munkafolyamatok lerövidülnek, a monoton és ismétlődő feladatokkal pedig nem az embernek kell bajlódni, mert a mesterséges intelligencia elvégzi a jövőben.
 
A projekt megvalósulásával az ügyfelek sokkal személyre szabottabb pénzügyi kiszolgálásban részesülhetnek. A megoldás az illetékes minisztérium támogatásával elérhetővé válik a köz- és a magánszféra, valamint a felsőoktatás intézményei számára is.

A projektet 7,3 milliárdból valósítják meg az NKFIA  2 529 806 116 forint támogatásával.
 
BG
Forrás: MTI, DigitalHungary