A XVIII. kerületben azonnal megkezdődött a volt városvezetők elszámoltatása
Az előterjesztett napirendi pontokat kivétel nélkül megszavazta a képviselő-testület. Többek között tárgyalták a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet módosítását; meghatározták a megválasztott polgármester illetményét és megválasztották a Szavazatszámláló Bizottságot.
Ughy Attila ebben kiemelte: a kerület életében most új időszámítás kezdődik, ezért szimbolikusan óraegyeztetésre kérte a megjelent képviselőket és vendégeket
A képviselő-testület alpolgármesternek dr. Lévai István Zoltánt fideszes önkormányzati képviselőt, frakcióvezetőt, külső alpolgármesternek Csomó Tamást, korábbi KDNP-frakcióvezetőt, valamint Kucsák László fideszes országgyűlési képviselőt választották meg.
A képviselő-testület az eddig működő hét állandó bizottság helyett hat bizottságot állított fel, amelyek mindegyike hét fővel működik. A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat két héten belül alakul meg. A testület a bizottsági tagokat, illetve a tanácsnokok személyét is megválasztotta.
Elsőként döntöttek az "Elszámoltatási Munkacsoport" létrehozásáról, amely az elmúlt évek összes gyanús ügyét kivizsgálja, majd azonnali egymillió forint összegű támogatást szavaztak meg a kolontári-devecseri iszapkatasztrófa károsultjainak. Az általános tartalék terhére, a pénzt a Magyar Kármentő Alap számlájára utalják.
Forrás: fidesz.hu