A fővárosi temetőkbe több mint egymillióan látogattak ki

Több mint egymillióan látogattak ki a hétvégén a fővárosi temetőkbe és sírkertekbe, mindenszenteket követő napon is különösen erős forgalomra számít a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.
Hétfőn, mindenszentek napján és az azt megelőző hétvégén a budapesti temetőkben jelentősebb esemény nem történt, és sem a közlekedésben, sem a megemlékezésekben fennakadás nem volt, azonban egy balesetről, egy rosszullétről és egy elfogásról beszámolt az intézet.

Az Új köztemetőben vasárnap egy körözött személyt elfogtak és előállítottak az ott szolgálatot teljesítő civil nyomozók. Szintén ebben a temetőben egy idős nő már a temetőből kifelé tartva összeesett a járdán. Az ott lévő mentő azonnal a segítségére sietett, a nőnek nem esett komolyabb baja.

 

A fővárosi temetőkbe több mint egymillióan látogattak ki

Több mint egymillióan látogattak ki a hétvégén a fővárosi temetőkbe és sírkertekbe, mindenszentek napján is különösen erős forgalomra számít a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt


A cinkotai temetőben szülői felügyelet mellett játszó gyermekek lerántották a család tulajdonában lévő sírkő egy részét, amely rájuk borult, s a gyerekek nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

A temetők bejáratainál és a temetők területén - a rendőrség, a polgárőrség és a BTI Zrt. biztonsági szolgálata összehangolt munkájának köszönhetően - folyamatos volt a forgalomrányitás, és sokan vették igénybe az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben a cég által biztosított temetői járatokat.


Forrás: fidesz.hu

Budapest Online

[matesz]