A Budai Irgalmasrendi Kórház új épületszárnyában már zajlik a betegellátás

Befejeződött a költözés a Budai Irgalmasrendi Kórház új, Vidra utcai épületszárnyába, amelyet tavasszal, az intézmény beruházásának első ütemében adtak át. A modern létesítményben már zajlik a betegellátás, több kórházi részleg a végleges helyére került.

Az egészségügyi intézmény bővítése alkalmából leleplezték a Betegápoló Irgalmasrendet alapító, portugál származású Istenes Szent János szobrát. Az alkotást Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész készítette. Az eseményen Kozma Imre, a kórházat fenntartó Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője arra kérte az embereket, hogy fordítsák a figyelmüket a betegekre, valamint az ápolókra, akik föléjük hajolnak. Arról is beszélt, hogy fontos felismerni az örökségét Istenes Szent Jánosnak, akit csodálatos szentnek nevezett. Az irgalmasok a gyógyítás során nem csupán a test állapotára figyelnek, hanem a lélek rezdüléseire is - hangoztatta Kozma Imre. A rendezvényre készített sajtóanyagban felidézték, hogy a kórházi beruházás első üteme 2017 novemberében kezdődött el. A munkálatok ideje alatt a régi épületben mindvégig működött az összes fekvőbetegosztály és járóbeteg-szakrendelés.
 
budai-irgalmasrendikorhaz-szobor
 
Az első ütemben egy különálló, modern létesítmény jött létre, jelenleg, a második fázis részeként pedig a régi ingatlan udvarára kerül egy új központi épület, miközben a régiben nem állt le a gyógyítás. A belgyógyászat, a sebészet, az urológia és a fül-orr-gégészet már az első szakaszban felépült új szárnyban működik. Az első ütem a Betegápoló Irgalmasrend saját beruházásaként valósult meg, míg az udvaron készülő új központi szárny kivitelezését, valamint a műemlék épület felújítását, korszerűsítését állami támogatásból fedezik. A második fázis befejezése 2022 végére várható. A Budai Irgalmasrendi Kórházat 1806-ban alapították. Létrejötte óta az intézmény az ország minden részéről fogad pácienseket. Évente mintegy 350 ezer betegtalálkozás történik a létesítményben, amelynek 40 szakrendelésén 120 orvos és 450 főnyi szakszemélyzet dolgozik.

MTI/T.D.