1 milliárdos hangárberuházást adtak át Budapesten

Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren felépített új karbantartó hangárt.


Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a légitársaság által 15 évre kibérelt egyállásos hangárral kapcsolatban közölte: a létesítmény a jelenleg használt Airbus A320-as mellett a novemberben a flottába érkező A321-eseket is ki tudja szolgálni, és hetven embernek ad munkát.  Ez a beruházás is azt mutatja, hogy a légitársaság elkötelezett Magyarország és a Budapest Airport iránt - tette hozzá.

 

 

 

Seszták Miklós átadta a Wizz Air új karbantartó hangárját

 



Az 1 milliárd forintos beruházással megépített karbantartó hangár átadásán a nemzeti fejlesztési miniszter elmondta:  hazánk elemi érdeke, hogy növelje versenyképességét a légi piacon. A versenyképesség növelése mellett ezzel növekszik az ország szerepe is a légi közlekedésben. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója bejelentette: hamarosan újabb beruházásokba kezdenek, melyek előkészítése folyamatban van.


MTI/MCOnet


Fotó: Bartolf Ágnes