Seszták Miklós Budapest főpolgármesterével egyeztetett

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István Budapest főpolgármestere a napokban megkezdték a tárgyalásokat a 3-as metró ügyében.

\"3-as
A felek az egyeztetés során egyetértett abban, hogy a naponta több mint félmillió utast szállító vonal rekonstrukciója elengedhetetlenül szükséges a tartósan biztonságos működéshez.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye arra is kitér, hogy a kormány július 30-i ülésén döntött arról, hogy a metróvonal indokolt felújításához engedélyezi a hitelfelvételt a főváros számára, amelyet kész állami garanciával segíteni. Ezt Varga Mihály miniszter jelentette be.

A kormány előreláthatóan az augusztus 13-i ülésén foglalkozik a 3-as metró felújításával, a főváros ez után tud nyilatkozni az témában a kommunikációs igazgató szerint.

A 3-as metró felújításáról szóló pályázatot egyébként még 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ nyújtotta be. A sínek ügyében a BKV 2011-ben kezdte meg a munka előkészítését. A síneket 2013 óta folyamatosan cseréli a főváros, ezen munkálatok felgyorsításáról szintén július végén döntött a BKV igazgatósága - emlékeztet az mno.hu.

MTI/MCOnet