Az elkötelezett cél: a becsület visszaszerzése!
A szaktárca kitűzött új feladat tehát nem más „minthogy becsületes, kitartó és becsületes munkával visszaszerezze a hivatás megbecsülését és társadalmi megbecsülését". Mindezek alapján kérdezte, hogy „milyen eszközök felhasználásával kívánja a magyar honvédés korrupciós ügyeit kivizsgáltatni, annak felelőseit megnevezni; valamint a honvédség szakmai tekintélyét helyreállítani?"
Kocsis Máté felszólalása a Parlamentben, 2010. június 07.
Simicskó István államtitkár úr a következő válaszolta: „Első és legfontosabb dolgunk, hogy feltárjuk az előző honvédelmi vezetés örökségét, és e súlyos örökségtől megkell szabadítani a magyar honvédséget." Mint látjuk Szekeres Imrének nem, mint „menedzser" típusú vezető, hanem törvényes vezetőnek kellett volna lennie az elmúlt évek alatt, - mondta. Mindamellett, hogy a törvénykönyv még segíti is a Honvédelmi Miniszter feladatkörének leírásét, tette hozzá. Egy tény, ami biztos, hogy a szocialista vezetés egy dologban nagyot alkotott: „emberi és anyagi forrásokat nem kímélve nem kímélve tartotta működésben a mindent helyettesítő siker propaganda gépezetet; azonban a valóság teljesen más." - válaszolta. Biztosított mindenkit arról, hogy az új Honvédelmi vezetés, élén Hende Csaba miniszterúrral: „elkötelezett a honvédség működőképességének helyreállításában, az egyenruha becsületének visszaszerzésében." - zárta szavait.
(Forrás: Fidesz.hu)
*MA*