Egységes bérletet vezetnek be januártól
Januártól bevezetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lesz, nem kell tehát plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a BKV-bérlettel rendelkezőknek - nyilatkozta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes vasárnap.
A politikus elmondta, hogy egy általa benyújtott előterjesztés alapján hétfőn tárgyalja e kérdéskört a Főpolgármesteri Kabinet, s ezt követően a Fővárosi Közgyűlés meghozza majd a szükséges döntést.
Az új szabályozással gyakorlatilag megszűnik az önálló BKV-bérlet és megvalósul a bérletek Budapesten belüli egységessége. Az új bérlet a megszűnő Budapesti Egyesített Bérlet helyébe lép, illetve felváltja a BKV-bérletet. Az egységes bérlet bevezetéséhez szükség lesz 929 millió forint fővárosi önkormányzati és 1,8 milliárd állami kompenzációra, az utasok pedig 1 százalékkal járulnak hozzá a költségekhez a bérletek megvásárlásakor.
Hagyó Miklós leszögezte, hogy az Egységes Budapesti Bérlet bevezetése előremutató lépés a tarifaközösség, s ezen keresztül a közlekedési szövetség teljes körű kiépítése felé.
[Forrás: budapest.hu]